A szájüregi problémák korai felismerése, illetve a kialakult károsodások gyors és szakszerű kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy esztétikai és funkcionális szempontból egyaránt helyreállítsuk pácienseink megbetegedett ínyét, szuvas fogait.
Fogaink épségére és szépségére mindenképpen célszerű odafigyelni hosszú távon. Az esztétikum minden esetben nagyon fontos, de az esztétikai fogászat szerint is mindinkább lényegesebb megemlíteni, hogy fogaink elvesztése a rágófunkciókat is befolyásolja. Ez pedig a mindennapi komfort érzetünket nagy mértékben csökkenti. Nem elhanyagolható a fogak szerepe a beszédképzésben sem, a hiányos fogazat ugyanis megváltoztatja a hangok kiejtését, ezzel is növelve a hiányos fogazat okozta kellemetlenségeket.
A fogpótlás akkor jön szóba, mikor a meglévő fog már olyannyira rossz állapotba van, hogy a tömés nem elegendő megoldás. Ebben az esetben a fog egy részét, vagy a teljes fogat pótolni kell. A modern fogorvoslás lehetővé teszi az elvesztett, kihullott, vagy kötelezően kihúzott fogak hosszú távon is tartós pótlását, mellyel újra kényelmesebb számunkra a rágás, és élvezetesebb az étkezés.
Mi itt a székesfehérvári Várfok Dentálban arra törekszünk, hogy mind funkcionálisan, mind esztétikailag tökéletesen helyreállítsuk pácienseink fogazatát. Ehhez korszerű eszközöket használunk és folyamatosan képezzük magunkat az új módszerekkel és alapanyagokkal kapcsolatban. Így kiváló munkát tudunk végezni és természetesen a fogpótlás Székesfehérvár szívében található rendelőnkben is elérhető. A várfok Dental klinikán dolgozó szájsebészet Székesfehérvár és környékén bárkit szívesen lát, ha fogpótlásról van szó.
Az eljárás nemcsak költségtakarékos és tartós végeredményt nyújt, hanem szilárd és jól terhelhető, rögzített, azaz fix megoldást is. Tartóssága és ára miatt nagyon kedvelt pácienseink körében népszerű.
A fogkorona olyan professzionális fogászati szolgáltatást nyújt a fehérvári fogászati rendelő pácienseinek, mely kétségtelenül természetes mosolyt kölcsönöz.
Bizonyára már sokszor hallotta az implantációs fogpótlás kifejezést. az implantációs fogpótlás Székesfehérvár belvárosában, azaz nálunk is elérhető szolgáltatás.
Két fajtáját különböztethetjük meg a kivehető fogpótlásnak, vagy más néven kivehető fogsornak, melyet a hétköznapokban egyszerűen csak protézisnek hívunk.
Elégedett pácienseink véleménye a fogorvosokról, fogászati kezeléseinkről.










Székesfehérvári fogászati rendelőnk fogmegtartó kezeléseinek, fogpótló beavatkozásainak, szájsebészeti és implantációs, valamint fogszabályozó kezeléseinek árát egyaránt a minőség-ár megfelelő értékaránya jellemzi. Nagy figyelmet fordítunk a felhasznált alapanyagaink minőségére, hogy valóban tartós megoldást nyújtsunk minden egyes páciensünk számára.
Tapasztalt, szakképzett és empatikus orvosok segítenek.
Modern technológia, profi megoldások, barátságos környezetben.
A korszerű eszközeinknek és a modern technológiának köszönhetően.
Weboldalunkon könnyen és gyorsan tud hozzánk időpontot foglalni.
Pácienseink 98%-a elégedett a fogászati ellátással.
Kérjen időpontot telefonon, vagy az űrlapon keresztül.
Töltse ki az űrlapot, kattintson a bejelentkezés gombra és hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Szabadságolások miatt a következőképpen rendelnek orvosaink:
2026.06.29-2026.07.12-ig nem rendel:
Dr. Németh József Péter, Dr. Kajári Rebeka, Dr. Altrichter Piroska, Dr. Juhász Alexander
2026.07.06-2026-07.19ig nem rendel:
Dr. Bakonyi Panna
2026.07.13-2026.07.26-ig nem rendel:
Dr. Csulak Fruzsina, Helyes Krisztina, Dr. Tóth Máté, Dr. Katona Nikoletta, Berta Adrienn
Bejelentkezni telefonon és online is lehet a szabadság alatt.