Jelentkezzen be hozzánk!

Bölcsességfog eltávolítás

Székesfehérvári fogászatunk tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a bölcsességfogat / bölcsességfogakat gyakran az egészséges fogazatú páciensek esetében is érdemes eltávolítani a későbbi panaszok elkerülése érdekében, figyelve azok növekedését. Bővebben olvashat szájsebészeti kezeléseinkről is.

bolcsesseg fog

Bölcsességfog

Problémát okozhat ugyanis, ha nem megfelelő irányban, részlegesen nőnek ki, vagy ha egyszerre bújnak elő az ínyből. Az is gyakran előfordul, hogy bár a fogak teljesen egészségesek, az állcsontban nincs számukra elegendő hely, ezáltal torlódást, feszítést, szuvasodást de akár gyulladást, sőt a csont felszívódását is előidézhetik. Eltávolításukkal tehát megóvhatjuk a környező szöveteket és fogakat is.

Mikor szükséges a bölcsességfog kihúzása?

A bölcsességfog eltávolítás Székesfehérvár szívében található rendelőnkben úgy kezdődik, hogy egy állapotfelmérést végez a fogszakorvos. Ez a fogászatunkban elkészített panoráma röntgenkép elemzéséből, illetve fogorvosi szájüreg vizsgálatból áll. 

A röntgen segítségével megállapítható a bölcsességfog pontos elhelyezkedése és a környezethez való viszonyulása. Ezután a fogorvos vagy szájsebész megvizsgálja, hogy milyen jellegű panaszokat okoz a bölcsességfog (szuvasodás, torlódás, esetleg fájdalom stb.), milyen távolságra helyezkedik el az arcidegtől és a csonttól, illetve mennyi csontállományt kell esetleg a műtét alatt eltávolítani. 

Amennyiben az állapotfelmérés alatt észleljük, hogy az eltávolítandó bölcsességfog (vagy annak környezete) gyulladt, a fogorvos előbb antibiotikumot írhat elő. Erre a későbbi beavatkozás fájdalommentességének biztosítása érdekében van szükség, mivel a gyulladt fog környezete nehezen érzésteleníthető.

Hogyan történik a bölcsességfog húzás?

Mivel a székesfehérvári fogászat szakorvosai minden esetben ügyelnek a megfelelő előkészítésre, a bölcsességfog kihúzás teljesen fájdalommentesen, helyi érzéstelenítés mellett történik. Amennyiben a fog egyszerűen eltávolítható, fogorvos kollégánk egy bölcsességfog fogót használva eltávolítja azt.

Amennyiben összetettebb esetről van szó (nehezen hozzáférhető, vagy benőtt fog), a Várfok Dental fogászati központ szájsebész szakorvosa fog gondoskodni Önről. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a helyi érzéstelenítő hatása miatt előfordulhat, hogy a beteg gyengének érzi majd magát. Ezért minden esetben azt javasoljuk, hogy a műtétre kísérővel érkezzen. Nálunk a legjobb kezekben lesz, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal.

Gyakori kérdések a bölcsességfogról

A beavatkozás helyi érzéstelenítésben történik, így maga a húzás nem fájdalmas. A legtöbb páciens csak nyomást vagy feszítést érez. A műtét utáni 1–3 napban enyhébb fájdalom előfordulhat, amit fájdalomcsillapító jól enyhít.

Általában 3–7 nap alatt jelentősen javulnak a panaszok. A teljes gyógyulás kb. 2–3 hét, de ez függ a fog helyzetétől és attól, hogy egyszerű eltávolításról vagy műtéti feltárásról van-e szó.

Ha a fog:

  • fájdalmat, gyulladást okoz,

  • félig nőtt ki és gyakran begyullad,

  • torlódást, harapási eltérést okoz,

  • szuvas, vagy nem lehet megfelelően tisztítani,

  • az állkapocsban rossz irányban nő.
    Ezekben az esetekben a húzás megelőzi a komolyabb problémákat.

Szabad:

  • jegelni az arcot első 24 órában,

  • puha ételeket fogyasztani,

  • óvatosan fogat mosni.

Nem szabad:

  • forró ételt/italt fogyasztani 1–2 napig,

  • szívószállal inni (kiszívhatja a véralvadékot),

  • dohányozni 2–3 napig,

  • erős fizikai terhelést végezni.

Az egyszerűbb esetek után már másnap vissza lehet térni a könnyebb tevékenységekhez. Műtéti eltávolításnál érdemes 1–2 nap pihenőt tartani. A duzzanat és kellemetlenség miatt sokan néhány napig otthon maradnak.

Hívjon minket időpontért! +36 30 700 8469

vagy

Rólunk mondták

Elégedett pácienseink véleménye a fogorvosokról, fogászati kezeléseinkről.

Várfok Dental place picture
4.8
209 vélemény alapján
Károly Berzsenyi profile picture
Károly Berzsenyi
3 hónap telt el
Kedvesek és profik! Csak ajánlani tudom 😉
Dorina Polgár profile picture
Dorina Polgár
4 hónap telt el
Kinga Sulina profile picture
Kinga Sulina
4 hónap telt el
Kislányommal voltunk Dr. Tóth Máté doktor úrnál. Hihetetlen türelmes, humoros, segítőkész volt. Szakmailag és emberileg is teljes mértékben meg voltunk elégedve vele.
Haáz Tibor profile picture
Haáz Tibor
5 hónap telt el
Dr Tóth Mátét ajánlani tudom! Nagyon ügyes kedves barátságos és profi szakember! Fájdalom 0 nevetés 100%
Julcsi Végh profile picture
Julcsi Végh
5 hónap telt el
Eszter Szabó profile picture
Eszter Szabó
5 hónap telt el
Gratulálunk a hely megálmodójának! Szenzációs volt, ahogy dr. Tóth Máté a kislányommal bánt. A legjobb helyre jöttünk, megéri az utazás és hozom a fiamat is. Köszönjük!
Réka Cseh profile picture
Réka Cseh
6 hónap telt el
A mai napon reggel hívtam fel a rendelőt fájdalommal. ( Úgy, hogy még sosem jártam Náluk) rá két órára már a rendelőben voltam.
A recepciós hölgy nagyon aranyos volt a telefonban, és igyekezett megoldani a helyzetem. Dr. Kajári Rebekához kerültem mérhetetlenül empatikus, ügyes volt. Mindent elmagyarázott, és folyamatosan kérdezte, hogy minden rendben van e. Ugyan nincs fogorvos fóbiám, de azért az egészséges feszültségemet, és fájdalmamat is maximálisan kezelte.
Szívből ajánlom, a rendelőt és a Dr.Nőt is!
Csaba Rémai profile picture
Csaba Rémai
7 hónap telt el
Immunbeteg/szívtranszplantáltként góckutatás céljából kerestem fel a Várfok Dentált.
Dr. Németh József Péter volt a kezelőorvosom felkészült, gyors és precíz volt . Maximálisan elégedett voltam mindennel.
Barnabás Bitter profile picture
Barnabás Bitter
7 hónap telt el
Karácsony előtt volt szerencsém a Várfok Dentalnál éves állapotfelmérést csináltatni és a szükséges “javításokat” elvégezni.

Dr Tóth Máté volt az orvosom.
Hihetetlenül pozitívan távoztam.
Maximális kedvesség. A kezelés teljesen fájdalommentes és professzionális volt.

Maximálisan ajánlom a helyet és személy szerint Mátét is.
Biztosan visszajáró leszek!
Melánia Aténé Stefán profile picture
Melánia Aténé Stefán
8 hónap telt el
Több alkalommal jártam már a Várfok Dental rendelőjében. Tömésekől kezdve, foghúzáson át, különböző röntgenekig, ennyi idő elteltével bizton állítom hogy Dr. Németh József Péter kezei csodákra képesek! A nagyon kedves és mosolygós asszisztensek mindvégig profi hátteret biztosítanak a kezelések alkalmával! Ezen a héten fogfehérítésre érkeztem dentálhigiénikusukhoz Helyes Krisztinához, akivel maximálisan meg vagyok elégedve! Részletes szóbeli tájékoztatást kaptam az egész folyamatról, mindvégig türelmesen és empatikusan állt hozzám a kezelés alatt, ami teljesen fájdalommentesen, zavartalanul zajlott. Az egész rendelő nagyon modern, igényes, tiszta és kellemes hangulatot áraszt magából, szinte mintha nem is egy egészségügyi központba érkeznénk. Mindenki nagyon kedves, barátságos és vidám személyiség, akik a páciens érdekeit szolgálják az ittlét alatt.
Szívből ajánlom mindenkinek hogy a fogászati problémáikat az itt dolgozó profi csapatra bízzák!

Amit nálunk tapasztalni fog

Székesfehérvári fogászati rendelőnk fogmegtartó kezeléseinek, fogpótló beavatkozásainak, szájsebészeti és implantációs, valamint fogszabályozó kezeléseinek árát egyaránt a minőség-ár megfelelő értékaránya jellemzi. Nagy figyelmet fordítunk a felhasznált alapanyagaink minőségére, hogy valóban tartós megoldást nyújtsunk minden egyes páciensünk számára.

Kiváló szakorvosok

Tapasztalt, szakképzett és empatikus orvosok segítenek.

Modern környezet

Modern technológia, profi megoldások, barátságos környezetben.

Fájdalommentes kezelés

A korszerű eszközeinknek és a modern technológiának köszönhetően.

Gyors időpontfoglalás

Weboldalunkon könnyen és gyorsan tud hozzánk időpontot foglalni.

Páciens elégedettség

Pácienseink 98%-a elégedett a fogászati ellátással.

Időpontfoglalás

Kérjen időpontot telefonon, vagy az űrlapon keresztül.

Minden kollégánk odafigyel Önre, tegye fel kérdését nyugodtan.

Közösségi oldalaink:

Jelentkezzen be hozzánk!

Töltse ki az űrlapot, kattintson a bejelentkezés gombra és hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Kedves Pácienseink,

Szabadságolások miatt a következőképpen rendelnek orvosaink:

2026.06.29-2026.07.12-ig nem rendel:

Dr. Németh József Péter, Dr. Kajári Rebeka, Dr. Altrichter Piroska, Dr. Juhász Alexander

2026.07.06-2026-07.19ig nem rendel:

Dr. Bakonyi Panna

2026.07.13-2026.07.26-ig nem rendel:

Dr. Csulak Fruzsina, Helyes Krisztina, Dr. Tóth Máté, Dr. Katona Nikoletta, Berta Adrienn

Bejelentkezni telefonon és online is lehet a szabadság alatt.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.